A Prágai Tavasz 1968

1968 elején, Antonín Novotnýt – egy keményvonalasságáról ismert politikust – a kommunista párt első titkárát leváltották és a helyére egy szlovákot, Alexander Dubčeket a reformert nevezték ki. Egy olyan ember megbízása, aki a kommunista ranglétráján reformer nézeteivel emelkedett fel, kétségtelenül sokkolta az oroszországi a vezetőket, akiknek a csatlós állam felett abszolút hatalmuk volt. A nézeteinek talán a legsokkolóbb részként majdnem odáig is elment, hogy javasolja, Csehszlovákia alakuljon át szociáldemokrata országgá, ami nyilvánvalóan jelentős eltávolodás a kommunista eszméktől.

A Prágai Tavasz 1968

A köznép nagymértékben támogatta ezt az ötletet, amelyet a „Emberarcú szocializmusként” tálaltak, de az igazán érintettek – a többi politikus és a moszkvai vezetés – már kevésbé volt ilyen lelkes. Ahogy a kormány szorítása lazult, Csehszlovákia népe azelőtt soha nem látott örömmámorban úszott: a művésztársadalom felkelt, a Moszkva-ellenes érzelmek a felszínre törtek, és a politikai eszmék terjesztése mindennapossá vált. A kommunista láncoktól történő megszabadulás a véglegesnek látszott, és a nép soha nem gondolta volna, hogy ez az 1960-as évek elteltével megtörténik.

A parti 1968 augusztusában váratlanul véget ért, amikor a hatalmas szovjetek úgy döntöttek, hogy megunták ezt a Csehszlovákiát elárasztó légkört. Nemcsak az események megtörténtének ténye miatt aggódtak, hanem hogy azok jó eséllyel átterjedhetnek más kommunista országokra is, és ezért egész Európában fenyegetik a kommunizmus rendszerét. Ennek az ellensúlyozására a szovjetek 500 000 embert küldtek Csehszlovákiába, hogy véget vessenek az újonnan létesült szabadságnak. Tankokat lehetett látni, ahogy a gyülekeztek a Vencel téren az óriási erőbemutatóra, illetve bátor férfiakat és nőket, ahogy hasztalanul próbáltak ellenállni az ország különböző területeit erőszakkal, vagy békésen elfoglaló idegen erőknek.

A szovjet megszállást semmiképpen nem lehet vér nélkülinek nevezni, mivel egész idő alatt számos sebesülés és haláleset történt. Ugyanekkor Dubčeket és támogatóinak csapatát Moszkvába rendelték, ahol politikájuk feladására kényszerítették őket. Bár visszatértekor Dubček hatalmon maradt, de a valódi hatalom most más kezében volt – Dubček már csak egy bábvezető volt. Ennek ellenére Csehszlovákiában a köznép ellenállása folytatódott és 1969 januárjában elérte csúcspontját, amikor egy Jan Palach nevű férfi politikai tiltakozásként felgyújtotta magát a Vencel téren, ami az életébe került.

Dubček még bábvezetőként sem tartott ki sokáig. 1969 áprilisában leváltották, és helyére egy Moszkva számára is sokkal inkább elfogadható jelöltet neveztek ki, egy Gustav Husák nevű embert. Ez a megbízatás az elmúlt néhány év alatt élvezett liberális szabadságjogok radikális eltörléséhez vezetett, illetve az ország jelentősebb művészei és gondolkodói emigrálásához a határoknak a rezsim által történő lezárása előtt.

Az ezt követő hónapokban és években, Husák megtisztította a pártot mindazoktól, akik támogatták a mozgalmat és a hozzáfogott a hatalom visszacentralizálásához a kormány kezébe. A rettegett titkosrendőrség hatalmát szintén kiterjesztette. Csehszlovákia szintén egyetértett, hogy a jó életszínvonalért cserébe elfogadja a kommunista nézeteket. Egészen a bársonyos forradalom1989-es beköszöntéig ez volt a helyzet.

PAT

Check Also

Prága ma

Napjainkban a Cseh Köztársaságra – és különösképpen Prágára – modellként tekinthet az összes olyan kelet-európai ország, amely az ország egészében próbálja javítani polgárainak életkörülményeit és a gazdasági helyzetet. Prágára tekinthetünk úgy, mint olyan kozmopolita városra, amely sok fővárossal vetekszik Közép- és Kelet-Európában és híres arról, hogy a javára válik minden olyan dolog, ami a kapitalizmussal jár – azonban ugyanúgy van néhány negatív aspektusa is.