Történelem

A kommunizmus bukása

A kommunizmus hagyatéka még mindig élénken él a Cseh Köztársaság lakóinak szívében és gondolataiban, és még mindig befolyással van az emberek lélektanára ugyanúgy, mint az ország gazdasági- és szociális helyzetére. Az szemmel látható, hogy a kommunizmus egy olyan dolog, ami sok mindent ellopott a cseh emberektől és olyasvalami is, aminek a hiányához, még mindig próbálják hozzáigazítani az életüket – ez egy olyan folyamat, amely még mindig jelentős mértékben zajlik.

Bárki, aki még nem élt a kommunizmus uralma alatt nem fogja tudni megérteni, hogy milyen volt a férfiak, a nők és a gyerekek számára, akik már éltek ez alatt az idő alatt. A kormány nagyon erős felügyeletet gyakorolt a szólásszabadság felett és még az is megtörtént, hogy akik visszautasították a belépést a kommunista pártba, elveszthették a munkájukat és a gyermekeiket is feketelistára juttatták a későbbi munkavállalás szempontjából. El lehet képzelni, hogy a legtöbb ember hogy gyűlölte a rendszert, de nem emelhette fel a hangját ellene, így annak az időnek a nyomasztó érzése a reménytelenség – egy népé, ami le akarta dobni a láncait, de egyszerűen nem tudta.

A kommunizmus egyik legnagyobb hagyatéka az a hozzáállás, ahogyan a cseh emberek az élet főbb dolgaihoz állnak. A kommunista rendszer elpusztította bennük az egyéniség érzését és egy entitássá gyúrta a népességet – emberek egy csoportja megfosztva a saját véleményétől, fontosságától és értékétől Ez a cseh embereket magukba fordulóvá tette, ami még ma is látszik, mivel nagyon sok cseh ember jellemezhető úgy, hogy nem gondolják, hogy a nagyobb dolgokon is tudnak változtatni, illetve hogy ők a saját sorsuk egyedüli irányítói.

A politikai elnyomás és a kormány embertelen vezetési módszerei ellenére sok olyan ember van, aki még mindig emlékeket dédelget erről az időszakról – ez olyasvalami, ami a külföldről idelátogatók számára egy kissé furcsa. Mindazonáltal sok ember úgy emlékszik ezekre az időkre, hogy az alapvető komfort biztosított volt a számukra, illetve minden polgárnak volt biztos lakóhelye, és munkája, amiben bízhatott. Manapság az embereknek aggódniuk kell az jelzáloguk, a számláik, a munkájuk és sok más tényező miatt, amit sokkal stresszesebbnek érzékelnek, mint az előző rendszerben. Alapjában véve vannak azok, akik nagyobb igények nélkül boldogan éltek úgy, ahogy a kommunista rendszer hagyta, ezzel szemben az ambiciózusak imádják azt a tényt, hogy napjaink világában szabadon kergethetik az álmaikat.

Van egy olyan dolog, ami még a legkeményebb időkben sem szenvedett csorbát, ez a cseh humorérzék. Ezt lehet látni az 1989-ben kiadott mozifilmeken, amelyek közül sokban unalmas és szellemes esetek történtek olyan karakterekkel, akik az életet lazán fogták fel. Ez nem véletlen egybeesés, amikor a rendszer elbukott, ezeket a filmeket kezdték el készíteni. Ezeknek a filmeknek a legfőbb jellemvonása a lázadás a hatalom ellen, amely nyilvánvalóan az emberek bensőjében az elnyomó hatalom évei alatt felgyülemlett frusztráltság közvetlen hatása.

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb